A legtöbb ma népszer_ sportág eredete a múlt ködös homályába vész. A
ritka kivételek egyike a kosárlabda. A kosárlabda kialakulása ?feltalálója?,
fejlődése jól dokumentált, hiszen egyike ? az extrém sportokat nem
számítva ? a legkésőbb kialakultaknak.

Az egész 1891 decemberében kezdődött Springfieldben, Massachusetts
államban. A YMCA tanárképzőjének diákjai arról panaszkodtak, hogy a
sokoldalú szabadtéri játékok után a hideg New Englad-i telek alatt a
teremben csak az unalmas tornagyakorlatok végzésére van lehetőség. Ezért
De Gulick tanszékvezető megbízta a testület egyik tagját egy új, teremben
több személy által játszható, izgalmas és bizonyos képességeket igénylő
sportág kitalálására.

A feladatot James Naismith kapta, a főiskola kanadai származású
tornatanára, aki mellesleg eredetileg orvos volt.

A legenda szerint ezután Naismith besétált a főiskola tornatermébe és
körülnézett. A földről felvette egy európai futball-labdát, majd a 10 láb,
azaz 305 cm magas erkélyekre pillantott. A történet alapján ekkor született
meg a kosárlabda alapgondolata, miszerint a labdát az erkélyen lévő célba kell
dobni.

Az elmélkedést tett követte, kért az iskola gondnokától Pop Stebbinstől
két darab 34x34 cm-es dobozt. Az, hogy ma nem ?dobozlabdának?
nevezzük a kosárlabdát annak köszönhető, hogy a gondnok a dobozok
helyett 2 barackoskosarat hozott.

Ezeket a terem 305 cm-es erkélyeire
erősítette fel. A 13 szabály megalkotása után minden készen állt az első
kosárlabda mérkőzésre.

Naismith 18 hallgatót toborzott és kinevezett 2 csapatkapitányt. A
hallgatókat két, kilencfős csapatra osztotta, majd a pálya közepén feldobta
a labdát. A mérkőzés után az új játék nevéről vitatkoztak. Néhányan a
Naismith-labda nevet ajánlották, de ezt ő elvetette. Ezután az egyik
csapatkapitány, Frank Mahan javaslatára kosárlabdának nevezték el. Az itt
végző hallgatók különböző YMCA iskolákba kerültek, ahol
népszerűsítették a kosárlabdát, bemutató mérkőzéseket rendeztek
A kosárlabda eredete biztos, de fellelhető az azték hagyományok között
egy hasonló játék. A több ezer éves, ollamalitzli nevű játékról a spanyolok
számoltak be az 1500-as évek elején. A játék során egy labdává formázott
állatbőrt dobtak egy fakeretbe, a vesztes csapat egyik játékosát feláldozták
a napistennek.

 

James Naismith 13 eredeti szabálya (1891. december)

A játék célja, hogy a labdát az ellenfeled kosarába tegyed. Ez történhet
úgy, hogy a pálya bármelyik pontjáról dobod a labdát egy vagy mindkét
kézzel, a következő feltételek szerint:

A labda közönséges futball-labda legyen

1. A labdát bármilyen irányba lehet dobni egy vagy mindkét kézzel.

2. A labdát bármilyen irányba lehet ütni egy vagy mindkét kézzel

(sohasem ököllel).

eldobnia, ahol elkapja, annyi engedménnyel, hogy ha futás közben kapja a

labdát, próbáljon megállni.

4. A labdát kézben kell tartani. A karokat és a testet nem lehet használni

labdatartásra.

5. Az ellenfél részéről semmi taszítás, fogás, lökés, gáncsolás vagy ütés

nem engedélyezett: ennek a szabálynak egyszeri megsértése hibának

minősül, a másodiknál ki kell állnia a következő kosár megszerzéséig,

vagy ha nyilvánvalóan sérülést akart okozni, a játék hátralévő idejére ki

kell állítani, csere nélkül.

6. Hibának minősül, ha a labdába ököllel ütnek, ha megszegik a 3., 4.

illetve az 5. szabálypontban foglaltakat.

7. Ha bármelyik fél sorozatban három hibát követ el, az az ellenfélnek

egy kosarat jelent.

8. Kosár akkor esik, ha a labdát a pályáról a kosárba dobják vagy ütik,

és ott is marad, feltéve, hogy a kosarat védők nem érnek hozzá, vagy nem

zavarják meg a dobást. Ha a labda a peremen nyugszik, és az ellenfél

megmozdítja a kosarat, gólnak számít.

9. Ha a labda a játéktéren kívül kerül, az dobja vissza a pályára, aki

először ért hozzá. Joga van 5 másodpercen át tartani a labdát,

háborítatlanul. Vita esetén a játékvezető dobja be egyenesen a pályára. A

bedobó játékos 5 másodpercet kap; ha tovább tartja a labdát, át kell adnia

az ellenfélnek. Ha bármelyik fél késlelteti a játékot, a játékvezető hibát ítél

annak a csapatnak a terhére.

10. A játékvezető a játékosok ténykedését bírálja el, feljegyzi a hibákat,

és közli a vezetőbíróval, ha 3 egymást követő hiba történt. Jogában áll

kiállítani játékosokat az 5. szabálypont alapján.

11. A vezetőbíró a labda bírója, ő dönti el, mikor van játékban a labda,

mikor a játéktéren belül, melyik csapaté a labda, és ő figyeli az időt. G

dönti el, mikor született gól, számon tartja az eredményt, és minden egyéb

feladatot ellát, amit általában a bírók szoktak.

12. A játékidő kétszer 15 perc, a két félidő között 5 perces pihenővel.

13. Azt a csapatot, amelyik ez idő alatt a legtöbb kosarat szerzi, győztesnek

nyilvánítják. Döntetlen esetén, a csapatkapitányok beleegyezésével, tovább

folytatódhat a játék a következő kosárig.

A fenti szabályok sok tekintetben eltérnek a ma alkalmazott szabályoktól.

A változás azonban nem volt átmenet nélküli. A századforduló táján

engedélyezték a cseréket, de egészen 1920-ig nem lehetett egy lecserélt

játékost visszacserélni, 1901 és 1908 között a labdavezető játékos nem

dobhatott kosárra. A kezdetekkor nem szerveződtek kosárlabdaligák, a

csapatok túráztak, és bemutató-mérkőzéseket játszottak. Ilyen volt az

1895-ben alakult Buffalo Germans, amely 1929-ig 792-86-os győzelemvereség

arányt elérve vált hihetetlen népszerűvé.

A játékot ezekben az időkben energikussága, és a játékteret elhagyó
labda megszerzéskor kialakuló tömegjelenetek miatt is nevezték
fedettpályás futballnak, amelyek során a labda után gyakran a nézőtérre
indítottak rohamot.

A 20-as évektől kezdődően a játék eldurvulása miatt kipárnázott védőruhát
kellett viselni, a játékosok egymást lökték fel a labdáért. Hogy a labda
játékban maradhasson a pályát vashálóval vették körbe. A drótháló
gyakran durva fonású volt, kiálló részei voltak, ezért amikor egymást
nekilökték a hálónak az sebeket okozott, s nemegyszer patakokban folyt a
vér. Mindemellett a néző gyakran petróleumlámpával melegítették
magukat a hidegben, és ilyenkor gyakran felmelegített drótdarabokat
szurkáltak az ellenfél játékosaiba, amikor azokat a kerítéshez szorították.

Egészen 1923-ig, ha a bíró büntetőt ítélt meg, azt nem a sértett végezte,
hanem a csapat kijelölt büntetődobója. A korai időkben is voltak sztárok,
jó példa erre a 195,5 cm-es magasságával akkoriban óriásnak számító Joe
Lapchick.

Volt olyan nap, hogy négy meccset játszott, négy különböző
ligában, s így akár egy nap alatt is megkereshette évi bérleti díját.
Keresettségének oka az volt, hogy a korai szabályok szerint minden kosár
után feldobás következett, ahol Lapchick előnyben volt. Lapchick végül
megállapodott a kor legendás csapatánál, az Original Celtics-nél. Gk is a
vidéket járták bemutatóikkal, rengeteg pénzt keresve. Rövid időre
csatlakozott néhány ligához, de ekkoriban a vándorlás több pénzt hozott.

1925-ben alakult meg az Amerikai Kosárlabda Liga (ABL), amely 9
csapattal indult, sikerét pedig a garantált szerződéseknek köszönhette, ami
szerint fix fizetésért cserébe csak abban a klubban játszottak. Az Original
Celtics csatlakozása után úgy tűnt, ez a liga életben marad, de a Celtics
felbomlott vezetőinek letartóztatása után, az 1929-es crah pedig anyagi
ellehetetlenülés után a liga 1931-es végét jelentette. Azonban több fontos
új szabály is itt alakult ki: a három másodperces szabály, valamint a
kipontozódás. Meg kell még említeni az 1927-ben megalakult Harlem
Globetrotters nevű csapatot is, amely látványos bemutatóival ma is járja a
világot.

Jelentős esemény volt 1950, amikor ledőltek a faji korlátok azzal, hogy a

Boston Celtics a drafton a feketebőrű Chuck Coopert választotta.

Chuck Cooper

A század második felében történ változások javarésze az NBA-re és az NBL-re
korlátozódott, mint például a hárompontos dobás. 1932-ben, Svájcban
megalakult a FIBA, a nemzetközi szövetség, egységesítve a nem-NBA
csapatok számára a szabályokat. 1936-ban vált olimpiai sportággá. A most
bevezetett szabályváltozásokkal a FIBA és az NBA szabályai egyre
közelednek egymáshoz.